Miért is írok blogot?
Amikor a weboldal létrehozásán dolgoztunk, egyik kedves kollégám biztatott arra, hogy legyen egy blog felület is, ahova írhatok. Sokan szeretik olvasni a blogbejegyzéseket (úgy általában), és ha érzek magamban affinitást, hadd szóljon.
Bevallom mindig is volt bennem egyfajta írási kényszer, kislánykorom óta mindig sokat írtam. Leveleztem a barátaimmal (főleg órákon ☺), aztán leveleztem a szerelmeimmel, naplót írtam, főiskolán az újságírói szakirányt választottam, szakdolgozataim mindig extra hosszúságúak voltak. Nem volt bennem kérdés, hogy írjak-e blogbejegyzéseket. De már a kezdetektől úgy gondoltam, hogy soha nem kényszerből fogok írni, hanem a bejegyzések majd akkor születnek, ha jön a belső „késztetés”.
A 2020-as roadshow-nk vége felé jártunk, mikor megfogalmozódott bennem a gondolat, hogy a következő év első pár hete még biztosan csendesebben fog telni, nem fogunk még tudni elindulni. Éreztem, hogy szükség lesz valami olyan tartalomra, ami az év eleji szürke hétköznapokat megtölti majd színnel és változatossággal a magam és az oldalunk követei számára.
A főzés egy jó indok volt világot látni
Gondolkoztam azon miről is írhatnék, akár több héten keresztül folytatásos teleregényként, valahogy úgy, mint annak idején a Szomszédok. 😀 Így jött az ötlet, hogy egy kicsit előveszem főzőtudományom, amely nem profi és hivatásos (azaz de ☺), ellenben lelkes háziasszony típusú, sokat kísérletező, és tanulási vágyamat az anyai szeretet hajtja.
A magyar konyha alapvető ételeit már egészen rutinos kézzel tudom készíteni, persze mindig ott van nekem anyukám, mint hátországi támogató, akitől bármikor kérdezhetek. Egy valamit be kell ismernem: igazán jó húslevest még nem sikerült főznöm, de nem adom fel. Hiszem, hogy az évek meg a rutin, majd egyszer meghozza a várva várt ízélményt. Aztán az is eszembe jutott, hogy mi az, ami ebben a karanténos furcsa évben sok minden mellett még nagyon hiányzott. Az utazás, vagy legalábbis az utazás lehetősége.
A tudat, hogy akkor sem mehetnék világot látni, ha tehetném, nagyon elszomorított. „Egy másik életemben”, egy másik életszakaszomban, élethelyzetemben, volt lehetőségem kicsit világot látni. Láttam a csodálatos olasz középkort Firenzében, szinte láttam a római gladiátorokat harcolni a Colosseumban, találkoztam a Mikulással Lappföldön, és Jordániában 1000 tevét is megadtak volna értem. 😀 Bár a tavalyi évben szinte bejártuk az egész országot, sok szép helyen jártunk, mégis éreztem, hogy utazni szeretnék. Ha nem megy fizikailag, akkor utazok majd a gasztronómián keresztül, természetesen gluténmentesen.
Jani mit szólsz hozzá?
Megkérdeztem Janit, hogy mit szól hozzá. Nálunk általában úgy születnek az új dolgok, hogy valamelyikünkből jön a szikra, amihez a másik hozzátesz, aztán összegyúrjuk, kinyújtjuk, feltekerjük, és készre sütve tálaljuk. ☺
Így volt ez főzőcskézési blogsorozatom esetében is. Én eredetileg úgy gondoltam, hogy veszek olyan országokat, ahova szívesen utaznék, vagy valamiért fontosak számomra, keresek az adott országokban „alapból” gluténmentes ételeket (alapból gluténmentes= nem kell helyettesíteni egy hozzávalót sem gluténmentes liszttel, gluténmentes zsemlemorzsával, vagy gluténmentes tésztával) és hétközben főzök a homeofficosoknak, meg a lányaimnak finomakat. Ehhez a gondolathoz adta hozzá Jani a maga ötletét, világát: „Mi lenne, ha mindezt élőben csinálnánk, és te abból írnál hétről-hétre blog bejegyzést?” Háááát…
Első hallásra ijesztő volt a gondolat, aztán egyre jobban kezdtem megbarátkozni vele, és beletörődni. ☺ Létezik egy új felület, ahol beléphetnénk a stremelés (élőzés) világába. Persze csak számomra volt új, Jani már jó ideje ismeri és használja ezt a felületet. Az új felületen való megjelenés által talán többen megismernek, és még néhányuknak az is érdekes lesz, amit ott főzőcskézünk.
Így tehát választottunk 8 országot, kerestünk 8 ételt (lesz köztük olyan, amiről még én sem hallottam életemben :D) és kidolgoztunk folytatásos teleregényem tematikáját. Így érkeztünk el első sütésünk-főzésünk napjáig.
2021. január 6. – Svédország
Svéd húsgolyó (ahogy azt az Ikeában …) és Svéd mandulatorta
Ez az ország örökre a kettőnké marad. Első közös nagy kirándulásunk színhelye, így nem is volt kérdés, hogy ezzel kezdünk. Na meg hát mindenki imádja a svéd húsgolyót, így biztosan el fog fogyni. Szerdán már a déli óráktól kezdve a stúdión dolgoztunk, állítgattuk a kamerát, a fényeket, kialakítottuk a főzősarkot (huh ez kezd túl profi lenni gondoltam magamban :D)
Bár sokszor készítettem már ezt az ételt (a tortát még sosem), azért a biztonság kedvéért délelőtt kipróbáltam. Ahogy közeledett a kora este, kezdtem kicsit pánikolni, izgulni, és kényszeresen mindent jól előkészíteni. 17:30-ra összeállt mindent, a fejünkben is, és rányomtunk a start gombra.
3 órán át főztünk és beszéltünk
Jani volt a folyamatosan beszélő, miközben moderált is és figyelte az érkező kérdéseket. Én közben főztem, mutogattam a hozzávalókat, és már nem is annyira pánikoltam. Meglepő módon, volt aki nézte! Pedig saját oldalunkra nem tettük ki, hogy kezdünk, mert ezt az első alkalmat kicsit teszt jellegűnek is tekintettük.
Olyannyira jól sikerült a teszt, hogy bár készítettünk egy 3 órás beszélgetés közben könnyedén főzős műsort, sajnos nem mentettük el, így az adás egyszeri és megismételhetetlen lett 🙂 Egyébként minden nagyon jól sikerül, minden nagyon finom lett. Szerencsére fényképezni legalább lefényképeztük az ételeket, így meg tudjuk nektek mutatni, hogy tényleg megfőztük.
Az első alkalomból sokat tanultunk: a második nem lesz csak 1,5 órás ☺ és kitesszük, hogy mikor kezdünk. Ja! És rányomunk a rögzítés gombra is, hogy utólag visszanézhető legyen.
Várunk titeket szeretettel jövő héten szerdán, január 13-án, 17 órai kezdettel twitch felületünkön (www.twitch.tv/lilistruck). Második állomásunk Kína lesz. A többit majd élőben… ☺
Végezetül íme a két recept, amely alapján dolgoztunk és mind elfogyott.
Fontos, hogy a receptek forrását a leírás után feltüntettem, viszont nem teljesen az adott recept szerint jártam el. Itt-ott kicsit módosítottam rajta, de pont így volt jó. ☺
Az IKEA-s húsgolyó élmény
Hozzávalók a húsgolyóhoz:
- 250-250 g darált marha- és sertés hús. De lehet az egész sertésből, akkor gyorsabban és jobban átsül. Ami fontos, hogy érdemes kétszer ledarálni a húst, mert akkor selymesebbek és könnyebben formázhatóbbak lesznek a golyócskák.
- 1 db egész tojás
- 2-3 evőkanál vöröshagyma (pici olajon megpároljuk, úgy adjuk a húshoz)
- 2 kisebb burgonya (megfőzve, krumplinyomóval összetörve)
- só
- bors
A hozzávalókat jól összedolgozzuk, és betesszük a hűtőbe legalább egy félórára, hogy jól összeálljon. Aztán kis golyókat gyúrunk belőle. Serpenyőben felolvasztunk 5 evőkanál vajat, és mehetnek bele a golyócskák sütkérezni.
Hozzávalók a mártáshoz:
Ugyanazzal a serpenyővel és vajjal kezdünk dolgozni, amiben a húsgolyók sültek!
- 2 dl marha alaplé (jó, ha van a fagyasztóban néhány adag, sok mindenhez használható)
- 125 ml főzőtejszín
- 1 evőkanál étkezési keményítő
- só
- bors
- 1 evőkanál szójaszósz
A serpenyőbe, amelyben a golyókat sütöttük beleöntjük az alaplét, és lassú tűzön felforraljuk. Amíg az dolgozik, a tejszínbe elkeverjük a keményítőt, a sót, borsot, a szójaszószt. Ha kész, mehet bele a forrásban lévő alaplébe. Folyamatosan kevergetjük, hogy le ne égjen, és várjuk, hogy besűrűsödjön.
Vajon párolunk hozzá egy kis zöldborsót, készítünk egy laza krumplipürét, és hogy teljes színkavalkád legyen az áfonyalekvárnak is szorítunk egy kis helyet a tányéron.
Forrás: https://www.nosalty.hu/recept/igazi-sved-husgolyok
Svéd mandulatorta
Ezt a sütit én még ezelőtt nem sütöttem, és itt is a recept alatt megjelölöm a forrást, de ezen is változtattam.
Hozzávalók a tésztához:
- 18 dkg darált mandula
- 12 dkg cukor
- 5 db tojásfehérje
- 1 csipet só
A fehérjét a sóval kemény habbá verjük, és fokozatosan, óvatos kör-körös mozdulatokkal hozzáadjuk a mandulát és a cukrot. Ha kész, egy kisebb sütőformába tesszük (előtte vajazzuk ki, avagy használjunk sütőpapírt), és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 percig sütjük.
Hozzávalók a krémhez:
- 7 dkg vaj
- 12 dkg cukor
- 5 db tojássárgája
- 1,5 dl habtejszín és 1,5 dl tej
- 2 evőkanál étkezési keményítő
A vajon kívül az összes hozzávalót összekeverjük, és vízgőz fölött sűrű krémet főzünk belőle. Ha kész, alaposan lehütjük, majd hozzáadjuk a vajat és keverőgéppel sima krémet készítünk belőle. Ketté vágjuk a kihült tésztánkat megkenjük ott is krémmel, meg aztán a tetején és körbe az oldalán is. Végezetül a krémre mandulaszeleteket szórunk és betesszük a hűtőbe, hogy a krém jól megdermedjen.