Nem múlhat el nap, hogy ne jutna eszembe az idei év első májusi napja. Utoljára szerintem egyetemista koromban izgultam ennyire egy-egy vizsga előtt.
Miközben javában építettük a bázist, és készítettük fel a truck-ot, végig azon járt az eszem, hogy hogyan is vezessük be a köztudatba hamburgerünket, nézzük meg azt, hogy szeretik-e az emberek. Persze a barátainknak már a fülén jön ki a sok hamburger, és nagyon ízlik nekik, de bennem volt egy érzés, hogy ők talán egy kicsit elfogultak.
A gödöllői majális egyik programja adta az ötletet, a „Hozd ki a grilled” elnevezésű főzőverseny, amelyre bárki benevezhetett, aki szeret grillezni. A cél számunkra nem az első hely megszerzése volt, hisz nem klasszikus grill étellel készültünk (bár szerintem a hamburger grillezve is nagyon finom). Alapvetően azért neveztünk be a versenybe, mert jó lehetőséget láttunk benne, hogy sok embernek megmutathassuk, nem sokára elindul a Lili’s Truck. Tudtam, hogy sokan lesznek, hisz a programok nagyon színvonalasok voltak, s egészen jó időt jósoltak aznapra.
A majális előtti este
Minden alapanyag beszerezve, a részvétel leszerve, de kedden még nem volt plakát, amin hirdethettük volna magunkat… „Jahj most mi lesz?” (mostanában ez a gondolat sokszor felkiáltott bennem :)) Aztán anyukám, akinek az ereiben grafit folyik, hisz 40 éves rajztanári pálya van a háta mögött, estére megfestette A plakátot. Imádtuk. Én aznap még gyorsan nyomtattam néhány lisztérzékenységgel kapcsolatos mémet. Még valami hiányzott. Egy sátor vagy valami, ami esőben, szélben megóv minket. Este 9-kor boldog sörsátor tulajdonsoként jöttünk ki az egyik közeli hipermarketből. Minden kész, akkor jöhet a majális.
A majális napja, próbanap
Reggel 8 és fél 9 között volt lehetőségünk a helyszínre behajtani autóval, hogy a szükséges kellékeket bevigyük. Szabadnaphoz képest viszonylag korai időpontban keltünk, de igyekeznünk kellett. Az autóba mindent bepakolni (nem a truck-ba, az még a fényezőnél volt), és irány a park. Gödöllőn csodás parkok vannak, a rendezvény most a helyiek által Alsóparknak nevezett területen került megrendezésre. Odaértünk időben és gyorsan mindent kipakoltunk. Aztán nekiálltunk a tegnap este frissen vásárolt sörsátor összeállításához. A szomszéd vásári árus nézte egy darabig, aztán megkérdezte, hogy segítsen-e. 🙂 Utólag is nagyon köszönjük a segítségét, remélem, egyszer még találkozunk. Szeles nap volt, de mi nyertünk. Fél óra alatt állt a sátor. Kihelyeztük a plakátot és a lisztérzékeny infótáblát. Lassan összeállt a standunk.
Mire mindennel kész lettünk megérkeztek anyukámék is a lányokkal. És elkezdődött a majális. A versenyzőknek nagyjából 2 és fél óra állt rendelkezésére a tökéletes étel elkészítéséhez. Mivel egy hamburger néhány perc alatt kész, ezért úgy gondoltuk beizzítjuk a sütőt és gyakorlunk picit, illetve közelebb csalogatjuk a sátrunkhoz az embereket. Ezúton is köszönjük a szeles időnek, hogy csak úgy vitte az illatokat. Lassan megérkeztek a barátok és ismerősök, akiket egy falattal már meg tudtunk kínálni. Megdicsérték a plakátot, hogy a park másik végéből látni lehetett, hogy ott van valami színes…
Aztán jöttek ismeretlen emberek. Fiatalok, akik megnézték és elolvasták a mémjeinket. Észrevettek gödöllői lisztérzékenyek is. És elhangzott az első „Végre! Végre lesz valami ehető az ilyen rendezvényeken a számunkra is” Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy milyen érzés volt ez. Ránk néztek és csillogott a szemük. Hát ezért jött létre a Lili’s Truck. Még meg sem kóstolták az általunk készített ételeket, de már szerettek minket és örültek nekünk. Még ki sem vittük a zsűrinek a verseny hamburgerünket, már úgy éreztem, hogy ez a nap megérte.
Majális és vattacukor
Persze a megadott időpontra elkészítettük a három Aztaburgert és kivittük a zsűri asztalhoz. Az eredményhirdetésig volt egy óránk, így a lányokkal belevetettük magunkat a majálisba. Igen, felültem velük egy hullámvasútra. Többet nem is fogok. 🙂 De ők is azt mondták „köszi Anya, ez így elég is volt”. Egy kis vásári körül nézés és még egy vattacukor is belefért. Régen láttam a lányokat ilyen boldognak és felszabadultnak. Aztán meg volt az eredményhirdetés, ahol megköszönték a részvételt.
Mi is köszönjük, hogy ott lehettünk. Ha díjat nem is nyertünk, nagyon sokat kaptunk aznap. Jó nap volt.