A múlt héten nagyon sok ismerősöm kérdezte meg, hogy hol készült az a kép, amit a Facebookra is feltettem, mint profilkép.
Válasz: Milánó
Következő kérdés: Mikor voltál Milánóban?
Válasz: Tegnap, tegnapelőtt, meg azelőtt.
Következzék 3 napos kirándulásom élménybeszámolója Milánóról, avagy hogyan menekültem meg az éhenhalástól gluténmentes módra a pasta országában?
Az utolsó vacsora rajta volt a bakancslistámon
Az van, hogy imádom Olaszországot. Annyira szép, imádom, hogy sós a levegő, imádom, hogy mindenki hadonászva magyaráz, mintha az életét kellene megvédenie, pedig éppen lehet, hogy csak egy receptet mesél el valakinek, és imádom, hogy bárhova nézek csodaszép épületeket látok. Ott van a történelem minden téglájában, minden apró üvegszilánkjában, és minden eldugott kis utcácskájában.
Miért most?
Az elmúlt 5 évben mondhatni megtepázott az élet, amellett, hogy a világom kifordult, sok veszteség ért, költöztem, újrakezdtem. Sokat dolgoztam, nagyon sokat, sok időm nem volt utazni és bevallom nagyon lehetőségem sem….
Az elmúlt 5, de inkább 10 évben már többször majdnem elmentem Milánóba, de valami mindig közbejött. Volt, hogy már minden megvolt, repülőjegy, szállás, de mégsem sikerült. Milánó egészen idáig várt…
Idén év elején elhatároztam, hogy most igenis elmegyek. Mi lesz, ha időközben eltűnik az Utolsó Vacsora? Ugyebár folyamatosan romlik az állapota, és mivel egy freskó, viszonylag nehéz retusálni. Szerettem volna egyedül neki vágnak ennek a kalandnak, megkeresni az évek során kissé megfáradt, ámde felfedezésre szomjas „szeretem énemet”.
Az elhatározás lassan valódi formát öltött
Megvettem a repülőjegyet (gyakorlatilag pár ezer forintért), plussz bőröndöt nem vettem, mert többe került volna, mint maga a repülőjegy és kerestem szállást, viszonylag olcsót, de fontos volt, hogy közel legyen mindenhez. Feltett szándékom volt, hogy mindenhova gyalog megyek, aztán mondjuk nem így alakult, de erről majd később. És a legfontosabb! Megvettem azt a két belépőjegyet, amiért valójában mentem. A Santa Maria della Gracia templom kolostorában található Utolsó Vacsorára, amelyet Leonardo da Vinci festett és természetesen a csodálatos milánói dómba. Továbbá mindeközben terveim szerint sok-sok finomságot ettem volna gluténmentesen. Háát….
Az első nap éheztem!
Nagyon, nagyon izgultam az indulásnál. Minden rendben lesz-e a repülőjeggyel, hogyan jutok be a városba, milyen lesz a szállás, stb… Olyannyira foglalkoztattak ezek az aggodalmak, hogy azon el is felejtettem gondolkodni mit fogok enni? Na, itt kezdődtek a bajok. A repülő sikeresen landolt, onnan bő 40 perc alatt bejutottam a városba. De onnan gyalog még 45 perc sétára volt a szállás. Gondoltam sebaj, sétálok egyet, és közben ebédelek egy finomat valahol.
Mikor már a harmadik helyről fordultam ki, mert nem volt semmi gluténmentes, eléggé elkettyentem. Végül úgy döntöttem elmegyek a szállásomra, és ha le pakoltam a táskámat, újult erővel ismét neki vágok felkutatni valami gluténmentes helyet. Aham… Olaszország=délutáni szieszta, vagyis délután 4 óra volt, én pedig reggel 7 óra óta nem ettem semmit, akkor sem túl sokat. A szállás elfoglalása után hiába keresgéltem helyeket, mind zárva voltak este 6-7-ig.
Évek óta nem ettem gyorsétteremben, és nagyon nem vagyok rá büszke, de a szükség nagyúr. Betértem hát az M betűs gyorsétterembe, és ettem egy hamburgernek nem, de gluténmentesnek nevezhető étket. Legalább volt valami a gyomromban.
Elment a kedvem az éttermezéstől
Miután már nem korgott folyamatosan a gyomrom, tudtam gondolkodni. 😀 Úgy döntöttem, elengedem mára ezt az evés dolgot. Bementem egy élelmiszerboltba, kerestem valami egyszerű vacsorának valót (sonka, sajt, paradicsom, puffasztott kukorica senza glutene felirattal) és visszatértem a szállásra. Megvacsoráztam, és nekiestem a keresésnek az internet mély bugyraiban, hogy már felkészültebben induljan neki másnap Milánónak…
