2014-ben kiderült a Cöliákia
Édesanya vagyok, elsősorban édesanya, csak másodsorban vagyok dolgozó nő. Két kislányom van, akik a mindent jelentik számomra.
Lili 2010. november 16-án született. A születése kemény harc és lelki megpróbáltatás volt mindkettőnk számára. Végül megszületett az én kis csodám.
Dóri 2013. április 12-én született meg. Az ő születése már kevésbé volt nehéz, hiszen tudtam mire számítsak. Így ő világra jött egy mosollyal a szája szélén.
Lilinél 2014-ben derült ki a genetikai lisztérzékenység (Cöliákia). 2014. szeptemberében kezdtük el a diétát. Az első néhány hónap nagyon nehéz volt, hisz a glutén mellett a tejszármazékokat is el kellett hagynunk kezdetben. Egyszerre nem ehetett semmit.
Aztán szépen lassan belejöttem én is és megszokta Lili is, hogy hirtelen minden ételnek más íze van. Hogy egyik napról a másikra már nem megyünk be a pékségbe kakóscsigáért, vagy egy finom mazsolás kalácsért. Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy ez milyen érzés egy anya számára, hogy nem adhatja meg a gyermekének azt, amit szeretne, amire vágyna. Aztán megtaláltuk azokat a dolgokat, amiket ehet, ezen belül azokat a dolgokat, amiket szeret is. Maradt a Nutella!?
És akkor most mit adjak enni Lilinek?
Természetesen nem csak a Nutella maradt (sőt igazán csak ünnep- és vásárnapokon veszek), de nagyon-nagyon kevés olyan gluténmentes ételt sikerült találnom, amit Lili jó étvággyal megevett volna.
Elkészítenem meg aztán pláne nem sikerült. Pedig a gluténmentes lét előtt sütöttem-főztem, ahogy azt anyukámtól tanultam. És Lili imádta a kelt tésztát és a pogácsát. De most minden elmaradt egyszerre. Szépen lassan megtanultuk, hogy mit és honnan szerezzünk be, és Lili is megszokta az új ízeket.
Ám az általa megevésre érdemes ételek listája sajnos nagyon megcsappant. Bárhová mentünk, bármilyen programon vettünk részt, mindig hajnalba keltem és csak csomagoltam, és csomagoltam az ételt. Aztán mikor a tömegben észrevettem Lili szomorú szemeit, ahogy egy kislányt néz, amint épp kürtöskalácsot eszik, ismét a szívem szorult össze. És ezeket a szemeket újra és újra láttam bárhová is mentünk nap, mint nap.
Az újrakezdéshez kellett egy mély gödör
2018-ban a férjemmel elváltak az útjaink, és én a két lánnyal odaköltöztem szüleimhez. Egy hatalmas nagy gödör mélyén ültem, és azt éreztem, hogy szeretnék onnan kimászni, az életemet újra kezdeni. Egyedül maradtam, a szüleim segítségét kellett kérnem, hogy a lányok mindennapi életét meg tudjam oldani. Néztem kívülről az életem és csak a rohanás, a nincs idő, és a nincs most rá pénzünk gondolatbuborékok röpködtek.
Egy kedves barátnőmmel 2017 nyarán csaptunk egy beszélgetős estét, és újra feljött a Lili’s Truck ötlete. Bátorított és támogatott, elültette a gondolat magocskát a fejemben. Máig a leglelkesebb támogatóm, amiért a mai napig hálás vagyok neki. Tehát már csak a családomat és a hozzám közelállókat kellett meggyőznöm, hogy higgyenek bennem, hisz nincs mit veszítenem.
Most végre dolgozhatnék valami igazán jó dologért, és a munkámért cserébe őszinte csillogó szemeket kaphatnék. Végre a lisztérzékenyek is megehetnének biztonsággal egy hamburgert, egy melegszendvicset vagy egy óriáspalacsintát azokon a fesztiválokon és szabadtéri rendezvényeken, ahol eddig semmit nem ehettek.
Az első próba hamburgerek
2018. december 31-én megsütöttük az első próba hamburgereket. Különféle húspogácsákat és különféle zsemléket kóstoltattunk kedves barátainkkal. A kóstoltatás pedig, azóta is folyamatosan zajlik, hiszen mindig gondolkodunk új ételeken, új ízeken, hogy kínálatunkat változatossá tegyük évről-évre.
És végül minden puzzle darab a helyére került
Néhány hónappal később elindulhattunk végre a Lili’s Truck-kal. Az elmúlt években sok-sok kulturális és zenei fesztiválra eljutottunk, olyan helyekre, ahova mi is szívesen mennénk kikapcsolódni, szórakozni. Truck-unkban kizárólag gluténmentes ételeket készítünk, de célunk, hogy mindenki mosolyogjon, és úgy törölgesse a kezeit az ételeink után, hogy „Ez nagyon finom volt!”. Legyen az lisztérzékeny vagy sem.