Mi legyen a Lili’s Truck bázishelye?
Mikor már meg volt az elhatározás, hogy akkor csináljuk meg, és vágjunk bele, el kezdtem jó alaposan utána járni, hogy mi is kell hozzá. Kellett hozzá egy hely. Egy bázishely. Mozgóbüféhez, helyhez nem köthető vendéglátáshoz mindig kell egy bázishely. De mi legyen az? Felmerült, hogy bérlünk valamit. Aztán a legkézenfekvőbb megoldást választottuk. A telkünkön van egy gazdasági épület, amit igazából nem használtunk semmire. Csak gyűjtöttük a „jó lesz ez még valamire„ dolgokat.
Rendeljünk egy nagy konténert!
És rendeltem egy jó nagy konténert. Tulajdonképpen kibeleztük a kisházat (mi kisháznak hívjuk). Miután szépen kipakoltuk, és eltűntettünk onnan minden felesleges dolgot, világossá vált számunkra, hogy nagyon nagyon sok munka lesz vele. Természetesen listával a kezemben, hogy milyen előírásoknak kell megfelelni, néztük át, hogy milyen átalakításokra is lesz szükség. Aztán kerestem egy csapatot, akik vállaltak volna mindent, de sajnos olyan összeget mondtak, amihez le kellett ülnöm. Így tehát leültünk a youtube elé és végig néztünk nagyon sok mindenféle szakmai videót. Például hogyan öntsd le az aljzatkiegyenlítőt, hogyan betonozz, burkolj, csempézz, gipszkartonozz, glettelj, fess és álmennyezetezz. Aztán úgy döntöttünk menni fog ez nekünk is. Vágjunk bele.
Várjál, megnézem még egyszer a videót!
Mindig, minden egyes új munkafolyamatot csak el kezdeni volt nehéz. Két nap volt mire végre az aljazatkiegyenlítőt ki mertük önteni. És még akkor sem éreztem tökéletesnek az alap egyenletességét! 🙂 Mondjuk az igaz, hogy nagy helyiség volt, így elsőre. A kisebb helyiséget takarítással, alapozással, kiöntéssel együtt már néhány óra alatt megcsináltuk. Pont, mint a youtube-on. 🙂 Aztán szépen megvártuk, hogy tökéletesen megszáradjon. Mielőtt a csempézést el kezdtük volna, glettelgettünk itt-ott, hogy szép sima, egyenes legyen a fal. Anyukám, rajztanár lévén, ezt a részét (is) imádta.
Következett a burkolóbuli. Barátokat és építész testvéremet hívtam el segíteni, hogy akkor burkoljunk, csempézzünk, meg gipszkartonozzunk. Ehhez egy kávé közben meg kellett beszélni a stratégiát. Meg ugye a videók! Miután fejben minden meg volt, bekevertük a ragasztó anyagot és remegő kézzel feltettünk egy csempét a látottak szerint, alátámasztva, úgy ahogy azt kell. És mindeközben izgultunk, hogy vajon le fog-e esni. De ott maradt. Így jöhetett a csempekereszt és a következő csempe. Közben a fiúk el kezdték építeni a gipszkarton fal vázát. „jó ez a csavar? Hol az akkus fúró? Ah lemerült. Töltsük kicsit. Addig vágjuk méretre a többi elemet.” A nap végére szinte kész volt a fal, és az egy helyiségből lett kettő. Ez volt a cél!
A második napon már rutinnal érkeztünk
A következő napon nagy izgalommal mentünk be a kisház ajtaján. Na vajon fent maradtak-e a tegnap felrakott csempék? És igen! Nyertünk. Minden a helyén maradt. Újult erővel kezdtünk neki az aznapi munkának. Még délelőtt kész lett a fal, a mellékhelyiség is készen állt a csempézésre, burkolásra. És már hatalmas gyakorlattal a hátunk mögött, ment minden, mint a karikacsapás. Be kell vallanom, talán sosem fáradtam még el úgy nap végére, mint azokon a napokon. DE megérte! Mert két hosszú hétvége után már kezdett derengeni valami, hogy ebből azért mégis csak lesz valami. Tovább tartott, mint egy profi brigádnak, de a két kezünkkel csináltuk. És a mai napig, mikor bemegyek és körül nézek, eszembe jut: Ezt tényleg mi csináltuk! 🙂
